Leírás
A San Simpliciano-bazilika Milánó egyik legrégebbi temploma, egy csendes téren áll a Corso Garibaldi mellett. Román stílusú templomnak tűnik, de a felszín alatt egy 4. századi bazilika magas falait őrzi.
A hagyomány Szent Ambrus nevéhez köti, aki a Comóba vezető út mentén, egy temetkezési területen szentelte volna a szüzeknek. A kutatók vitatkoznak: egyesek szerint inkább Simplicianus, az utódja építtette, aki itt élt, és itt is temették el.
Belül a templomnak három hajója van. A fénypont az apszisban látható: Bergognone Szűz Mária megkoronázása című freskója, amely a 15. század végén készült, és a lombard reneszánsz egyik remekműve. Ha megnézed a falakat, még ma is látszanak az eredeti magas árkádok, a középkorban befalazott nagy ablakokkal együtt.
Kívül a nyeregtetős homlokzat központi kapuja a 12. századból származik, oroszlánpárokkal díszítve, az ablakokat és a kisebb kapukat viszont 1870-ben építették újra. Az apszis és a nyolcszögletű toronysisak román stílusú.
A templom mellett nyílik a kolostor 15. századi kerengője. A háború után a restaurálások eltávolították a 19. századi ráépítéseket, és napvilágra hozták az ókeresztény építmények egy részét.
A hagyomány szerint 1176-ban három galamb szállt ki a bazilikából, és a legnanói Carroccio keresztjére telepedett, ahol a Barbarossa elleni csata végéig maradt. A milánóiak számára ők voltak a három vértanú, Sisinnius, Martyrius és Alexander, akiknek ereklyéit itt őrzik.
A 16. században Ferrante Gonzaga kormányzó nagyjából 25 méterrel lerövidíttette a harangtornyot, ahogy a Sforza-kastély közelében szinte az összeset, hogy a falakon kívülről ne lehessen belátni az erődbe.
Egy régi mendemonda szerint a harangoknak gyógyító erejük volt a fogfájásra. Egy kereskedő a kötelet a fogával húzva szólaltatta meg őket: bevágta a fejét a mennyezetbe, de a fájdalma elmúlt.
A hagyomány Szent Ambrus nevéhez köti, aki a Comóba vezető út mentén, egy temetkezési területen szentelte volna a szüzeknek. A kutatók vitatkoznak: egyesek szerint inkább Simplicianus, az utódja építtette, aki itt élt, és itt is temették el.
Belül a templomnak három hajója van. A fénypont az apszisban látható: Bergognone Szűz Mária megkoronázása című freskója, amely a 15. század végén készült, és a lombard reneszánsz egyik remekműve. Ha megnézed a falakat, még ma is látszanak az eredeti magas árkádok, a középkorban befalazott nagy ablakokkal együtt.
Kívül a nyeregtetős homlokzat központi kapuja a 12. századból származik, oroszlánpárokkal díszítve, az ablakokat és a kisebb kapukat viszont 1870-ben építették újra. Az apszis és a nyolcszögletű toronysisak román stílusú.
A templom mellett nyílik a kolostor 15. századi kerengője. A háború után a restaurálások eltávolították a 19. századi ráépítéseket, és napvilágra hozták az ókeresztény építmények egy részét.
A hagyomány szerint 1176-ban három galamb szállt ki a bazilikából, és a legnanói Carroccio keresztjére telepedett, ahol a Barbarossa elleni csata végéig maradt. A milánóiak számára ők voltak a három vértanú, Sisinnius, Martyrius és Alexander, akiknek ereklyéit itt őrzik.
A 16. században Ferrante Gonzaga kormányzó nagyjából 25 méterrel lerövidíttette a harangtornyot, ahogy a Sforza-kastély közelében szinte az összeset, hogy a falakon kívülről ne lehessen belátni az erődbe.
Egy régi mendemonda szerint a harangoknak gyógyító erejük volt a fogfájásra. Egy kereskedő a kötelet a fogával húzva szólaltatta meg őket: bevágta a fejét a mennyezetbe, de a fájdalma elmúlt.