Leírás
A Cascina Boscaiola a vidéki Milánó egyik utolsó megmaradt emléke a viale Jenner és a via Edoardo Porro között. A parasztgazdaság külseje mögött egy tizenötödik századi nemesi udvarház rejtőzik, amely a Viscontiak, majd a Sforzák vadászbirtokaként született.
Ma magánlakás, ezért csak kívülről nézhető meg. A szépsége éppen a homlokzatban rejlik: a restaurálás során újra előbukkantak a terrakotta keretes, nagy íves ablakok, és néhány freskótöredék is napvilágot látott.
A név egy erdőből ered. Amikor a város még jóval távolabb ért véget, itt vadászatra alkalmas erdős terület húzódott, és Milánó urainak vidéki rezidenciája ennek a nevét kapta. A szerkezet egyes részein és a homlokzat néhány elemén a legrégebbi nyomok egy tizennegyedik századi első magra utalnak.
A magasabb, masszív épületrész a via Porrónál, a sarkon tizenötödik századi: nagy félköríves ablakaival és míves terrakotta keretekkel szinte egy kastély tornyára emlékeztet. A nemesi rész mögött a U alakú zárt udvar a gazdasági szárnyak rusztikus látványát nyújtja.
A homlokzaton sakktáblaszerűen két festett dísz ismétlődik: egy méhkas és egy liliom, fülkéket utánzó keretekben. A méhkas egy asztalra helyezett lépes méz, amelyet ágak vesznek körül, hogy megvédjék a ragadozóktól; a hozzá tartozó jelmondat: „Per meo merito”.
Ezt egy 2018-as tanulmány fejtette meg, amelyet a Sforza-kastély felügyelősége végzett Claudio Salsi vezetésével. A jelkép a cascinát az Aicardi családhoz köti, amely igen közel állt a Sforzákhoz, a díszítés pedig ennek a kapcsolatnak a propagandája lehetett. A jelmondat a Trivulzio-kódexben és egy 1673-as címerkönyvben is megjelenik.
A tizennyolcadik században a Boscaiola területén még öt cascina állt, mára csak ez az egy maradt meg. A dokumentumokban „della Boscajola Prima” vagy „Morona” néven is szerepelt, mert faeperfák, azaz „moroni” vették körül.
A tizenhatodik században lebontották a kápolnát, az udvarház pedig idővel parasztgazdasággá vált, és többször átalakították. A freskós kápolna helyére egy szénapajta került.
A háború után a Farini vasúti pályaudvar melletti sávban raktárak és műhelyek nőttek ki a földből. Az egyik, a Branca likőrgyár munkáskör-épülete eltakarta a viale Jenner felőli homlokzatot: 2007 és 2010 között lebontották, a helyén ma egy kis közkert van, amely visszaadja a cascina kilátását.
Ne hagyd ki
• Az íves ablakokat.
• A festett méhkast és a lilomot.
• A toronyszerű épületrészt.
Tudtad?
• A „Per meo merito” jelmondatú méhkas rendkívül ritka díszítés, amelyet csak 2018-ban fejtettek meg.
• A tizennyolcadik századi öt Boscaiola-cascinából egy maradt meg.
Ma magánlakás, ezért csak kívülről nézhető meg. A szépsége éppen a homlokzatban rejlik: a restaurálás során újra előbukkantak a terrakotta keretes, nagy íves ablakok, és néhány freskótöredék is napvilágot látott.
A név egy erdőből ered. Amikor a város még jóval távolabb ért véget, itt vadászatra alkalmas erdős terület húzódott, és Milánó urainak vidéki rezidenciája ennek a nevét kapta. A szerkezet egyes részein és a homlokzat néhány elemén a legrégebbi nyomok egy tizennegyedik századi első magra utalnak.
A magasabb, masszív épületrész a via Porrónál, a sarkon tizenötödik századi: nagy félköríves ablakaival és míves terrakotta keretekkel szinte egy kastély tornyára emlékeztet. A nemesi rész mögött a U alakú zárt udvar a gazdasági szárnyak rusztikus látványát nyújtja.
A homlokzaton sakktáblaszerűen két festett dísz ismétlődik: egy méhkas és egy liliom, fülkéket utánzó keretekben. A méhkas egy asztalra helyezett lépes méz, amelyet ágak vesznek körül, hogy megvédjék a ragadozóktól; a hozzá tartozó jelmondat: „Per meo merito”.
Ezt egy 2018-as tanulmány fejtette meg, amelyet a Sforza-kastély felügyelősége végzett Claudio Salsi vezetésével. A jelkép a cascinát az Aicardi családhoz köti, amely igen közel állt a Sforzákhoz, a díszítés pedig ennek a kapcsolatnak a propagandája lehetett. A jelmondat a Trivulzio-kódexben és egy 1673-as címerkönyvben is megjelenik.
A tizennyolcadik században a Boscaiola területén még öt cascina állt, mára csak ez az egy maradt meg. A dokumentumokban „della Boscajola Prima” vagy „Morona” néven is szerepelt, mert faeperfák, azaz „moroni” vették körül.
A tizenhatodik században lebontották a kápolnát, az udvarház pedig idővel parasztgazdasággá vált, és többször átalakították. A freskós kápolna helyére egy szénapajta került.
A háború után a Farini vasúti pályaudvar melletti sávban raktárak és műhelyek nőttek ki a földből. Az egyik, a Branca likőrgyár munkáskör-épülete eltakarta a viale Jenner felőli homlokzatot: 2007 és 2010 között lebontották, a helyén ma egy kis közkert van, amely visszaadja a cascina kilátását.
Ne hagyd ki
• Az íves ablakokat.
• A festett méhkast és a lilomot.
• A toronyszerű épületrészt.
Tudtad?
• A „Per meo merito” jelmondatú méhkas rendkívül ritka díszítés, amelyet csak 2018-ban fejtettek meg.
• A tizennyolcadik századi öt Boscaiola-cascinából egy maradt meg.