Leírás
A barnabita rend első templomának, a brovói San Barnaba egykori prépostsági templomának felújítási munkálatai 1545-ben kezdődtek Morigia atya útmutatása alapján, és 1546. november 1-jén értek véget, a megújult templom ünnepélyes felszentelésével.
A templom hamar kicsinek bizonyult, ezért Galeazzo Alessit bízták meg az átépítés és a bővítés megtervezésével.
Alessi tervében a templom alaprajza hosszanti elrendezésű, három jól elkülönülő térből áll: egy nagy hajóból, a szentélyből és a kórusból. A nagy hajóban a falba épített korinthoszi pillérek állnak, amelyek oldalanként három kápolna bejáratát alkotják. A hajót donga boltozat fedi.
A szentély különleges, téglalap alapú tükörboltozatot kapott, amely a templom tengelyére merőlegesen helyezkedik el.
A kórus 60 stallumnak ad helyet, négyzet alakú tér, amelyet keresztboltozat fed; ez az apszist záró félkupolához kapcsolódik.
A munkálatok a kórus és a szentély felől indultak, a templom pedig 1568-ban készült el belső díszítéseivel együtt, amikor Borromeo Szent Károly eljött, hogy megtartsa az első misét a főoltáron, amelyet maga adományozott.
2010 végére elkészült a teljes homlokzat restaurálása. A munka megújította a templom szépségét, és a milánóiak figyelmébe ismét felhozta a templom bejárati kapuját is, amelyet 1965-ben tervezett és készített el a milánói szobrász, Giovanni Maria Stoppani.
Itt őrzik a barnabiták alapítójának, Zaccaria Szent Antal Máriának a földi maradványait.
A templomban oltár áll a milánói Szent Alessandro Sauli tiszteletére. Ő a genovai Spinola család fiatal nemes sarja volt, aki V. Károly udvari apródjaként is egészen fiatalon az engedelmesség és a szigorú életmód útját választotta. Pappá szentelése után a barnabiták tanítója és nevelője lett. A San Barnaba-templom őriz néhány festményt, amelyek a milánói festészet stílusát mutatják be a 16. század második felében, Borromeo Károly korában: ilyen az a két nagy vászon, amelyet Gian Giacomo Trivulzio 1573-ban rendelt Simone Peterzanótól a templom szentélye számára. Ezek Szent Pál és Szent Barnabás életének két epizódját ábrázolják az Apostolok cselekedeteiből, és ritkán festették meg őket.
Giovan Paolo Lomazzo ezzel szemben archaizáló, szinte neo-quattrocentós megoldást választott a Szent Ferenc stigmatizációja című képén, amelyen Szent Bertalan és Sienai Szent Bernardin is látható.
A főoltár két oldalán Szent Pál és Szent Barnabás történetét ábrázoló két nagy vászon figyelhető meg, Simone Peterzano első milánói munkája (1572–1573).
A templom hamar kicsinek bizonyult, ezért Galeazzo Alessit bízták meg az átépítés és a bővítés megtervezésével.
Alessi tervében a templom alaprajza hosszanti elrendezésű, három jól elkülönülő térből áll: egy nagy hajóból, a szentélyből és a kórusból. A nagy hajóban a falba épített korinthoszi pillérek állnak, amelyek oldalanként három kápolna bejáratát alkotják. A hajót donga boltozat fedi.
A szentély különleges, téglalap alapú tükörboltozatot kapott, amely a templom tengelyére merőlegesen helyezkedik el.
A kórus 60 stallumnak ad helyet, négyzet alakú tér, amelyet keresztboltozat fed; ez az apszist záró félkupolához kapcsolódik.
A munkálatok a kórus és a szentély felől indultak, a templom pedig 1568-ban készült el belső díszítéseivel együtt, amikor Borromeo Szent Károly eljött, hogy megtartsa az első misét a főoltáron, amelyet maga adományozott.
2010 végére elkészült a teljes homlokzat restaurálása. A munka megújította a templom szépségét, és a milánóiak figyelmébe ismét felhozta a templom bejárati kapuját is, amelyet 1965-ben tervezett és készített el a milánói szobrász, Giovanni Maria Stoppani.
Itt őrzik a barnabiták alapítójának, Zaccaria Szent Antal Máriának a földi maradványait.
A templomban oltár áll a milánói Szent Alessandro Sauli tiszteletére. Ő a genovai Spinola család fiatal nemes sarja volt, aki V. Károly udvari apródjaként is egészen fiatalon az engedelmesség és a szigorú életmód útját választotta. Pappá szentelése után a barnabiták tanítója és nevelője lett. A San Barnaba-templom őriz néhány festményt, amelyek a milánói festészet stílusát mutatják be a 16. század második felében, Borromeo Károly korában: ilyen az a két nagy vászon, amelyet Gian Giacomo Trivulzio 1573-ban rendelt Simone Peterzanótól a templom szentélye számára. Ezek Szent Pál és Szent Barnabás életének két epizódját ábrázolják az Apostolok cselekedeteiből, és ritkán festették meg őket.
Giovan Paolo Lomazzo ezzel szemben archaizáló, szinte neo-quattrocentós megoldást választott a Szent Ferenc stigmatizációja című képén, amelyen Szent Bertalan és Sienai Szent Bernardin is látható.
A főoltár két oldalán Szent Pál és Szent Barnabás történetét ábrázoló két nagy vászon figyelhető meg, Simone Peterzano első milánói munkája (1572–1573).