Leírás
Egy hagyomány szerint II. Charles d'Amboise, Milánó kormányzója XII. Lajos francia király idején, miután meggyógyult a helyen fakadó, már korábban is csodatévő erejéről híres forrás vizétől, 1507-ben megalapíttatta az intézményt; ide szállíthatták azokat a gazdagokat, akik "li richi che forse de ogni negritudine vorano essere curati", vagyis minden bajtól meg akartak szabadulni.
A templom tervét sokáig Leonardo da Vincinek tulajdonították – de Bramantének és Cristoforo Solarinak is, mivel az épületen a klasszikus emlékművekből merítő építészeti elemek láthatók –, míg 1982-ben Grazioso Sironi levéltáros meg nem találta és közre nem adta az 1508. március 17-i szerződést, amelyben Giovanni Antonio Amadeo építész a tényleges tervező és kivitelező.
Cesariano már a 16. században a Santa Maria alla Fontanát jelölte meg Milánó három legfontosabb egészségügyi intézménye egyikeként, a Ca' Granda és a Lazzaretto mellett.
Réges-régen a szentély tövében egy föld alatti forrásból fakadó vizet csodatévőnek tartották, és főként a csont- és ízületi bajokra, például az artrózisra és az arthritisre javasolták. A 19. században egy szomszédos aszfaltgyár tüze miatt az eredeti talajvíz elszennyeződött, a forrást pedig lezárták; a templom melletti 11 csőből ma a városi vízművek hálózatából érkező, közönséges csapvíz folyik.
A templom tervét sokáig Leonardo da Vincinek tulajdonították – de Bramantének és Cristoforo Solarinak is, mivel az épületen a klasszikus emlékművekből merítő építészeti elemek láthatók –, míg 1982-ben Grazioso Sironi levéltáros meg nem találta és közre nem adta az 1508. március 17-i szerződést, amelyben Giovanni Antonio Amadeo építész a tényleges tervező és kivitelező.
Cesariano már a 16. században a Santa Maria alla Fontanát jelölte meg Milánó három legfontosabb egészségügyi intézménye egyikeként, a Ca' Granda és a Lazzaretto mellett.
Réges-régen a szentély tövében egy föld alatti forrásból fakadó vizet csodatévőnek tartották, és főként a csont- és ízületi bajokra, például az artrózisra és az arthritisre javasolták. A 19. században egy szomszédos aszfaltgyár tüze miatt az eredeti talajvíz elszennyeződött, a forrást pedig lezárták; a templom melletti 11 csőből ma a városi vízművek hálózatából érkező, közönséges csapvíz folyik.