Leírás
A Santa Maria presso San Satiro-templom egy kis reneszánsz templom Milánó központjában, amely egy mesteri trükkről híres: Donato Bramante álkórusáról. Ez a festett, terrakottából mintázott perspektíva közel tíz méter mélynek tűnik, valójában alig 97 centiméter mély.
A gondot a helyhiány okozta. A kereszthajó mögött egy utca, a contrada del Falcone húzódott, így a kórus nem fért el. Bramante ezért terrakotta domborművekkel és szegélyekkel mintázta meg, majd kifestette, egy 9,7 méter mély szárny látszatát keltve. A templom alaprajza így tau alakú, vagyis olyan kereszt, amelyből hiányzik a felső szár, és amelyet az illúzió egészít ki.
A belső tér egyébként egy kis reneszánsz ékszerdoboz: háromhajós, keresztalakú pillérekkel, félgömb alakú kupolával, arany és azúr kazettákkal, valamint az evangélistákat ábrázoló medalionokkal. A jobb oldalról nyílik a nyolcszögletű bramantei sekrestye, amelyet Agostino Fonduli puttói és terrakotta fejei díszítenek.
A bal oldali kereszthajóban található a San Satiro-szentély, más néven a Pietà-kápolna, a legrégebbi rész, amelyet a IX. században Ansperto püspök alapított. Itt áll Fonduli Pietàja: tizennégy festett terrakotta alak a haldokló Krisztus körül, aki Mária karjaiban fekszik.
Kívül a látszó téglás harangtorony az egyetlen külső rész, amelyet az évszázadok során nem alakítottak át. Az utcai homlokzat ezzel szemben 1871-es, XIX. századi toldás Giuseppe Vandoni tervei szerint, neoreneszánsz formákban. A Bramante által tervezett homlokzat hátul, a via Falcone felől található, és az álkórus kiszögellésének felel meg.
Az egész egy csodával kezdődött. A hagyomány szerint 1242-ben egy fiatalember késsel megsebezte a Madonna a gyermekkel című képet, amely vérezni kezdett. Két évszázaddal később Gian Galeazzo Sforza herceg és anyja, Savoyai Bona úgy döntött, hogy méltó templomot ad neki, és a munkák 1478-ban megkezdődtek.
Az új templomba beépítették a régi San Satiro-szentélyt. Bramantét 1480 és 1482 között fogadták fel, amikor a falak már nagyrészt álltak. Az ellenreformáció idején aztán a templom elvesztette jelentőségét, és a homlokzat évszázadokon át befejezetlen maradt.
A gondot a helyhiány okozta. A kereszthajó mögött egy utca, a contrada del Falcone húzódott, így a kórus nem fért el. Bramante ezért terrakotta domborművekkel és szegélyekkel mintázta meg, majd kifestette, egy 9,7 méter mély szárny látszatát keltve. A templom alaprajza így tau alakú, vagyis olyan kereszt, amelyből hiányzik a felső szár, és amelyet az illúzió egészít ki.
A belső tér egyébként egy kis reneszánsz ékszerdoboz: háromhajós, keresztalakú pillérekkel, félgömb alakú kupolával, arany és azúr kazettákkal, valamint az evangélistákat ábrázoló medalionokkal. A jobb oldalról nyílik a nyolcszögletű bramantei sekrestye, amelyet Agostino Fonduli puttói és terrakotta fejei díszítenek.
A bal oldali kereszthajóban található a San Satiro-szentély, más néven a Pietà-kápolna, a legrégebbi rész, amelyet a IX. században Ansperto püspök alapított. Itt áll Fonduli Pietàja: tizennégy festett terrakotta alak a haldokló Krisztus körül, aki Mária karjaiban fekszik.
Kívül a látszó téglás harangtorony az egyetlen külső rész, amelyet az évszázadok során nem alakítottak át. Az utcai homlokzat ezzel szemben 1871-es, XIX. századi toldás Giuseppe Vandoni tervei szerint, neoreneszánsz formákban. A Bramante által tervezett homlokzat hátul, a via Falcone felől található, és az álkórus kiszögellésének felel meg.
Az egész egy csodával kezdődött. A hagyomány szerint 1242-ben egy fiatalember késsel megsebezte a Madonna a gyermekkel című képet, amely vérezni kezdett. Két évszázaddal később Gian Galeazzo Sforza herceg és anyja, Savoyai Bona úgy döntött, hogy méltó templomot ad neki, és a munkák 1478-ban megkezdődtek.
Az új templomba beépítették a régi San Satiro-szentélyt. Bramantét 1480 és 1482 között fogadták fel, amikor a falak már nagyrészt álltak. Az ellenreformáció idején aztán a templom elvesztette jelentőségét, és a homlokzat évszázadokon át befejezetlen maradt.