Leírás
A Palazzo Clerici kis házakból álló városi szövetben született. A XVII. század második felében a Clerici család vásárolta meg.
A XVIII. században a Clerici család tovább erősítette befolyását, hiszen az osztrák uralom nagyra becsülte a helyi nemességet. Ezekben az években, a barokkból a neoklasszicizmusba való átmenet idején az épület a város egyik legfényűzőbb rezidenciája volt.
1773 és 1778 között – abban az évben költözött az udvar a Királyi palotába – Francesco Clerici bérbe adta az épületet Ferdinánd osztrák főhercegnek és feleségének, Este Beatrixnak, akik a bécsi császárnő képviselői voltak a milánói hercegségben.
Hosszú, visszafogott megjelenésű homlokzata éles ellentétben áll a belső terek díszítésének gazdagságával. A homlokzat középső szakasza hátrébb húzódik, hogy a kocsik könnyebben behajthassanak a keskeny Via Clerici felőli kapualjba.
A díszlépcsőház a milánói paloták közül egyedülálló módon keleties ruhás női szobrokat visel, ami illeszkedik a XVI. századi lombard építészetnek abba a hajlamába, hogy az építészeti elemeknek emberi alakot adjon. 1740-ben Giorgio Antonio Clerici megbízta Giambattista Tiepolót a reprezentatív galéria boltozatának díszítésével, amelyből a Tiepolo-galéria lett. Itt háromféle művészetet csodálhatsz meg: a mennyezet festészetét, a faburkolat asztalosművészetét és a falakat borító kárpitok selyemművességét.
Tiepolo freskója „A Nap szekerének útja a szabad égbolton, amelyet az Olümposz istenei népesítenek be, és amelyet földi lények és a kontinenseket jelképező állatok vesznek körül” című jelenetet ábrázolja alakokkal, szereplőkkel, mítoszokkal és allegóriákkal.
A termet körbefutó faburkolat a XVIII. századi Lombardia faragóművészetében elért pompa és művészi finomság leglátványosabb bizonyítéka. Katonaéletet ábrázoló jelenetek láthatók rajta, amelyek Torquato Tasso lovagi hőskölteményére, A megszabadított Jeruzsálemre utalnak.
A kárpitok Mózes életének jeleneteit mesélik el, a XVII. század második feléből származnak, és Brüsszelben készültek.
A XVIII. században a Clerici család tovább erősítette befolyását, hiszen az osztrák uralom nagyra becsülte a helyi nemességet. Ezekben az években, a barokkból a neoklasszicizmusba való átmenet idején az épület a város egyik legfényűzőbb rezidenciája volt.
1773 és 1778 között – abban az évben költözött az udvar a Királyi palotába – Francesco Clerici bérbe adta az épületet Ferdinánd osztrák főhercegnek és feleségének, Este Beatrixnak, akik a bécsi császárnő képviselői voltak a milánói hercegségben.
Hosszú, visszafogott megjelenésű homlokzata éles ellentétben áll a belső terek díszítésének gazdagságával. A homlokzat középső szakasza hátrébb húzódik, hogy a kocsik könnyebben behajthassanak a keskeny Via Clerici felőli kapualjba.
A díszlépcsőház a milánói paloták közül egyedülálló módon keleties ruhás női szobrokat visel, ami illeszkedik a XVI. századi lombard építészetnek abba a hajlamába, hogy az építészeti elemeknek emberi alakot adjon. 1740-ben Giorgio Antonio Clerici megbízta Giambattista Tiepolót a reprezentatív galéria boltozatának díszítésével, amelyből a Tiepolo-galéria lett. Itt háromféle művészetet csodálhatsz meg: a mennyezet festészetét, a faburkolat asztalosművészetét és a falakat borító kárpitok selyemművességét.
Tiepolo freskója „A Nap szekerének útja a szabad égbolton, amelyet az Olümposz istenei népesítenek be, és amelyet földi lények és a kontinenseket jelképező állatok vesznek körül” című jelenetet ábrázolja alakokkal, szereplőkkel, mítoszokkal és allegóriákkal.
A termet körbefutó faburkolat a XVIII. századi Lombardia faragóművészetében elért pompa és művészi finomság leglátványosabb bizonyítéka. Katonaéletet ábrázoló jelenetek láthatók rajta, amelyek Torquato Tasso lovagi hőskölteményére, A megszabadított Jeruzsálemre utalnak.
A kárpitok Mózes életének jeleneteit mesélik el, a XVII. század második feléből származnak, és Brüsszelben készültek.