Leírás
Gian Pietro Camillo Isimbardi márki, aki a napóleoni Milánóban politikai tisztségeket töltött be, a Palazzo Isimbardit már a 18. század második felében tudományos kutatások és gyűjtemények központjává alakította. Akkoriban a könyvtár mellett ásványtani kabinetet, valamint hajózási műszerekből és navigációs térképekből álló gyűjteményt is berendeztek.
1817-ben Alessandro és Luigi Isimbardi, a két testvér megerősítési munkálatokba kezdett az épületen, amelyek érintették a barokk erkélyt, a küszöböt és a kisebb nyaralóépület (casino) szerkezetét. Ezt követően átépítették a kert felé néző homlokzatot, a parkot pedig angol stílusban rendezték át. A romantikus ízlésnek megfelelően rejtett zugok, egy mesterséges domb és barlangok kerültek bele. A 16. századi udvar is átalakult: oszlopokat építettek be, a kövezetet „a rizzarda” burkolattal fedték be, a középen álló kút pedig eltűnt.
Az átalakítás a belső tereket is érintette: a termeket, szalonokat és galériákat stukkók és aranyozások díszítették.
Mai arculatát a 19. század végén nyerte el, amikor a két oldalszárnyra egy-egy emeletet húztak, megváltoztatva a 18. századi megjelenést, és két oldalsó kis erkélyt építettek, hogy egyensúlyba hozzák a központi barokk erkélyt.
1935-ben Milánó tartománya vásárolta meg. Ferdinando Reggiori építész restaurálási munkálatainak köszönhetően visszaállították az eredeti 16. századi udvart, valamint az árkádsor falfestményeinek maradványait, növényi és építészeti díszítőmotívumokkal.
A Via Vivaio sarkánál álló modern bővítést Giovanni Muzio tervezte 1940-ben. Az ősi épülethez új, funkcionalista stílusú épületet illesztett toronnyal, oszlopos portálokkal és Ivo Soli szobrászati domborműveivel. Az új palotát 1942. október 24-én avatták fel; nagyjából fél órával az avatás után lecsapott Milánóra az első bombázás, amely minden ablak üvegét összetörte.
Ezeket és az 1943-as bombázásokat követően a szükséges újjáépítési és helyreállítási munkákat 1950 és 1953 között ismét Reggiori építész vezette.
A díszlépcső karzatáról a földgömbök előcsarnokába lehet jutni. Két nagy faglóbusz áll itt, elegáns, barokkos háromlábú állványon: az egyik az égboltot, a másik a földgömböt ábrázolja.
A Giunta-teremben egy 19. század első feléből származó szilfagyökér íróasztal áll, amelyet talán Radetzky osztrák marsall használt, amikor a Lombard–Velencei Királyság katonai kormányzója volt.
A kérésre megtekinthető Giunta-terem Tiepolo festményét őrzi, amely Angelo della Vecchia apoteózisát ábrázolja az erények jegyében.
A Palazzo Isimbardi fontos, a nyilvánosság előtt is megtekinthető 19. századi műgyűjteménnyel is rendelkezik. Alkotói között szerepel például a lombardiai Leonardo Bazzaro és Luigi Conconi, a piemonti Lorenzo Delleani, valamint a nápolyi Edoardo Dalbono.
2008. május 9-én a palota előtti kis téren felállították „A fény embere” című szobrot, a tartomány ajándékát a város lakóinak a terrorizmus és a mészárlások áldozatainak emléknapja alkalmából, amelyet Aldo Moro meggyilkolásának évfordulóján tartanak.
1817-ben Alessandro és Luigi Isimbardi, a két testvér megerősítési munkálatokba kezdett az épületen, amelyek érintették a barokk erkélyt, a küszöböt és a kisebb nyaralóépület (casino) szerkezetét. Ezt követően átépítették a kert felé néző homlokzatot, a parkot pedig angol stílusban rendezték át. A romantikus ízlésnek megfelelően rejtett zugok, egy mesterséges domb és barlangok kerültek bele. A 16. századi udvar is átalakult: oszlopokat építettek be, a kövezetet „a rizzarda” burkolattal fedték be, a középen álló kút pedig eltűnt.
Az átalakítás a belső tereket is érintette: a termeket, szalonokat és galériákat stukkók és aranyozások díszítették.
Mai arculatát a 19. század végén nyerte el, amikor a két oldalszárnyra egy-egy emeletet húztak, megváltoztatva a 18. századi megjelenést, és két oldalsó kis erkélyt építettek, hogy egyensúlyba hozzák a központi barokk erkélyt.
1935-ben Milánó tartománya vásárolta meg. Ferdinando Reggiori építész restaurálási munkálatainak köszönhetően visszaállították az eredeti 16. századi udvart, valamint az árkádsor falfestményeinek maradványait, növényi és építészeti díszítőmotívumokkal.
A Via Vivaio sarkánál álló modern bővítést Giovanni Muzio tervezte 1940-ben. Az ősi épülethez új, funkcionalista stílusú épületet illesztett toronnyal, oszlopos portálokkal és Ivo Soli szobrászati domborműveivel. Az új palotát 1942. október 24-én avatták fel; nagyjából fél órával az avatás után lecsapott Milánóra az első bombázás, amely minden ablak üvegét összetörte.
Ezeket és az 1943-as bombázásokat követően a szükséges újjáépítési és helyreállítási munkákat 1950 és 1953 között ismét Reggiori építész vezette.
A díszlépcső karzatáról a földgömbök előcsarnokába lehet jutni. Két nagy faglóbusz áll itt, elegáns, barokkos háromlábú állványon: az egyik az égboltot, a másik a földgömböt ábrázolja.
A Giunta-teremben egy 19. század első feléből származó szilfagyökér íróasztal áll, amelyet talán Radetzky osztrák marsall használt, amikor a Lombard–Velencei Királyság katonai kormányzója volt.
A kérésre megtekinthető Giunta-terem Tiepolo festményét őrzi, amely Angelo della Vecchia apoteózisát ábrázolja az erények jegyében.
A Palazzo Isimbardi fontos, a nyilvánosság előtt is megtekinthető 19. századi műgyűjteménnyel is rendelkezik. Alkotói között szerepel például a lombardiai Leonardo Bazzaro és Luigi Conconi, a piemonti Lorenzo Delleani, valamint a nápolyi Edoardo Dalbono.
2008. május 9-én a palota előtti kis téren felállították „A fény embere” című szobrot, a tartomány ajándékát a város lakóinak a terrorizmus és a mészárlások áldozatainak emléknapja alkalmából, amelyet Aldo Moro meggyilkolásának évfordulóján tartanak.