Leírás
A Garibaldi kapu (1860-ig Porta Comasina) Milánó hat fő kapujának egyike, a bástyafal részeként épült. A város északi oldalán áll, a Comóba vezető út mentén nyílt. Ma Moraglia neoklasszicista diadalíve (1826–1828) és a hozzá tartozó vámházak (1834) jellemzik; az Piazza XXV Aprile közepén áll, a Corso Garibaldi torkolatánál.
A Porta Comasina egykor Milánó hat történelmi városnegyedének egyikét, a Porta Comasina negyedet is jelölte.
A Milánó bástyafalába nyíló mai Garibaldi kapu ugyanazon az úttengelyen (ma Corso Garibaldi) épült, ahol korábban az azonos nevű római kori kapu (a római városfal vonalán) és a középkori kapu (a középkori városfal vonalán) is állt. A napóleoni korban Francesco Melzi d'Eril kormánya Milánó bejárati kapuinak általános átépítését tervezte: előbb fákkal ültették volna be a bástyákat, és lebontották volna a spanyol kapukat, amelyek katonai szerepe már elavult. A terv szerint vámházakká alakították volna őket, de az Itáliai Királyság fővárosának rangjához méltó formában. Milánó vámfala így a spanyol városfal vonalát követte volna.
A tervet eredetileg Luigi Cagnola kapta, de az új osztrák kormány felfüggesztette a túlzott költségek, valamint Cagnola napóleoni korszakban való érintettsége miatt. Az osztrák kormány a fiatal építészre, Giacomo Moragliára bízta az új megbízást, a milánói kereskedőket pedig arra kötelezte, hogy finanszírozzák a kapu építését. Az építész átvette Cagnola típusát: a két vámház által közrefogott diadalívet, amely Milánó fő behatoló útvonalára néz. Egyboltozatú diadalívet tervezett, két oldalán egy-egy gyalogos átjáróval, két oszlopos, az útra néző vámház között. Az ív dór rendű, viggiùi kőből épült, két oldalán nyitott átjáróval. A kváderezett falazatba süllyesztett frízek teszik finomabbá. Az ív tetejére Giambattista Perabò négy „kolosszusát” helyezték el, amelyek Lombardia fő folyóit jelképezik: a Pót, az Addát, a Ticinót és az Olonát.
A kaput 1826 és 1828 között fejezték be végleg. Egészen rövid ideig az új kapu együtt állt a régivel, amely a 16. századból származott: rendkívül szerény épület volt, könnyen összetéveszthető a környék bármelyik házával. Később lebontották, így szabad lett a tér az új építmény előtt, amely mellé 1834-ben a vámházakat emelték.
Az ívet, még befejezetlenül, kezdetben I. Ferenc osztrák császárnak, a Lombard–Velencei Királyság uralkodójának ajánlották, emlékezve második városi látogatására 1825-ben, amikor Comóból érkezett, ahová az új stelvioi úton jutott el.
1848. március 22-én, Milánó öt napja idején ez volt a második kapu, amelyet a felkelők elfoglaltak, a Porta Tosa után. 1859-ben itt vonult be Giuseppe Garibaldi Comóból érkezve, ahol ragyogó győzelmeket aratott Varesénél és San Fermónál. 1860-ban az esemény emlékére a kaput neki szentelték. I. Ferenc osztrák császárnak szóló feliratot eltávolították, és egy másik, ma is meglévő felirat váltotta fel.
Oldalt a „VARESE” és „SAN FERMO” feliratok olvashatók, utalva a varesei és a san fermói csatákra, amelyeket Giuseppe Garibaldi 1859-ben, a városba való bevonulása előtt vívott.
A Porta Comasina egykor Milánó hat történelmi városnegyedének egyikét, a Porta Comasina negyedet is jelölte.
A Milánó bástyafalába nyíló mai Garibaldi kapu ugyanazon az úttengelyen (ma Corso Garibaldi) épült, ahol korábban az azonos nevű római kori kapu (a római városfal vonalán) és a középkori kapu (a középkori városfal vonalán) is állt. A napóleoni korban Francesco Melzi d'Eril kormánya Milánó bejárati kapuinak általános átépítését tervezte: előbb fákkal ültették volna be a bástyákat, és lebontották volna a spanyol kapukat, amelyek katonai szerepe már elavult. A terv szerint vámházakká alakították volna őket, de az Itáliai Királyság fővárosának rangjához méltó formában. Milánó vámfala így a spanyol városfal vonalát követte volna.
A tervet eredetileg Luigi Cagnola kapta, de az új osztrák kormány felfüggesztette a túlzott költségek, valamint Cagnola napóleoni korszakban való érintettsége miatt. Az osztrák kormány a fiatal építészre, Giacomo Moragliára bízta az új megbízást, a milánói kereskedőket pedig arra kötelezte, hogy finanszírozzák a kapu építését. Az építész átvette Cagnola típusát: a két vámház által közrefogott diadalívet, amely Milánó fő behatoló útvonalára néz. Egyboltozatú diadalívet tervezett, két oldalán egy-egy gyalogos átjáróval, két oszlopos, az útra néző vámház között. Az ív dór rendű, viggiùi kőből épült, két oldalán nyitott átjáróval. A kváderezett falazatba süllyesztett frízek teszik finomabbá. Az ív tetejére Giambattista Perabò négy „kolosszusát” helyezték el, amelyek Lombardia fő folyóit jelképezik: a Pót, az Addát, a Ticinót és az Olonát.
A kaput 1826 és 1828 között fejezték be végleg. Egészen rövid ideig az új kapu együtt állt a régivel, amely a 16. századból származott: rendkívül szerény épület volt, könnyen összetéveszthető a környék bármelyik házával. Később lebontották, így szabad lett a tér az új építmény előtt, amely mellé 1834-ben a vámházakat emelték.
Az ívet, még befejezetlenül, kezdetben I. Ferenc osztrák császárnak, a Lombard–Velencei Királyság uralkodójának ajánlották, emlékezve második városi látogatására 1825-ben, amikor Comóból érkezett, ahová az új stelvioi úton jutott el.
1848. március 22-én, Milánó öt napja idején ez volt a második kapu, amelyet a felkelők elfoglaltak, a Porta Tosa után. 1859-ben itt vonult be Giuseppe Garibaldi Comóból érkezve, ahol ragyogó győzelmeket aratott Varesénél és San Fermónál. 1860-ban az esemény emlékére a kaput neki szentelték. I. Ferenc osztrák császárnak szóló feliratot eltávolították, és egy másik, ma is meglévő felirat váltotta fel.
Oldalt a „VARESE” és „SAN FERMO” feliratok olvashatók, utalva a varesei és a san fermói csatákra, amelyeket Giuseppe Garibaldi 1859-ben, a városba való bevonulása előtt vívott.