Leírás
Giovanni Battista Bossi (1864–1924) építész tervezte 1903 és 1905 között a Galimberti fivérek megbízásából. A milánói szecesszió (Liberty) egyik legragyogóbb darabjaként tartják számon, mert a külső homlokzat jelentős részét figurális kerámiacsempék, kovácsoltvas elemek és virágmotívumos betondíszek borítják, amelyeket mind Bossi tervezett.
A Galimberti fivérek ugyanezekben az években építették fel a Casa Campaninit (1904–1906) is, amely a milánói szecesszió egyik legjellegzetesebb épülete, Alfredo Campanini (1873–1926) tervei alapján. Az épület a Società Anonima degli Omnibus (S.A.O.) egykori területének egy részén áll. A társaságot 1861-ben alapították, hogy lovasvasúttal működtesse Milánó tömegközlekedését; övé volt a Milánó–Monza lóvasút koncessziója is, amelyet Savoyai Umberto herceg avatott fel 1876. július 8-án.
1900-ban a városi tanács közbeszerzést írt ki villamosközlekedésre, amelyet az Edison nyert meg; a S.A.O. a Westinghouse technológiájával a második lett. A via Sirtori-i kocsiszínt, amelyben 280 ló állt, felszámolták, a telket magánszemélyeknek adták el, az épületeket pedig lebontották, kivéve három, egyenként 54 lónak helyet adó istállót, amelyek ma is láthatók a via Sirtori 32. (Roland Berger cég) és 24. szám alatt (Nervesa ruhaüzlet). Megnyitották a via Malpighit, és új épületeket emeltek az utca mentén.
Az épület 1965 óta műemléki védelem alatt áll. A földszinten üzletek és vendéglátóhelyek működnek, a fölötte lévő négy emeleten pedig emeletenként négy lakás található.
Két, egymásra nem merőleges szárnyból áll a via Malpighi és a via Sirtori sarkán; hosszuk 32, illetve 33 méter. Az épület sarka alatt halad el a Roggia Gerenzana nevű csatorna, amely tiszta vizet visz a Martesanából Rogoredóba, hogy a Brivio Sforza grófok mezőgazdasági földjeit öntözze. Egy 20 méteres, még fedetlen szakasza látható a via Spallanzani 10. szám alatti épület (Unes) udvarában. A csatorna vizet adott a S.A.O. istállóinak.
A szerkezet teherhordó téglafalakból áll. A pince és a földszint közötti födém vasbeton.
A homlokzat lábazata szinte teljes egészében a brembatei és trezzói bányákból származó ceppo gentiléből készült, amelyet a vaprio d’addai Corda e Malvestiti cég szállított.
Az első emelet balusztrádjai teljes egészében betonból vannak, a másodikén a sarkok betonból, a középső rész kovácsoltvasból készült, a harmadik emelettől felfelé pedig a balusztrádok teljesen kovácsoltvasból vannak. A gazdag kerámiadísz a homlokzat csaknem egészét, mintegy 170 m²-t borít, és az Bossi építész rajzai alapján, égetett festéssel készült kerámiából áll.
A kerámiára égetett festés technikája abban áll, hogy a már kiégetett és mázazott darabra festenek, majd azt még egyszer kiégetik.
A kerámiákat a Società Ceramica Lombarda „Ing. A. Bertoni & C.” készítette, a festést pedig Pinzauti úr végezte a díszítőelemeken, Umberto Brambilla úr pedig az alakokon.
Az első emeleten telt idomú női alakok láthatók, a többi emeleten virágmotívumok.
A kovácsoltvas díszeket az Arcari e Bellomi cég készítette, amelynek székhelye a corso Magenta 66. szám alatt volt.
A múlt század kilencvenes éveinek végén a bejárati előcsarnok és a lépcsőház hozzáértő restaurálása újra napvilágra hozta a belső díszítést, amely a portásfülkétől kezdve a külső homlokzatok virágmotívumait idézi.
A Galimberti fivérek ugyanezekben az években építették fel a Casa Campaninit (1904–1906) is, amely a milánói szecesszió egyik legjellegzetesebb épülete, Alfredo Campanini (1873–1926) tervei alapján. Az épület a Società Anonima degli Omnibus (S.A.O.) egykori területének egy részén áll. A társaságot 1861-ben alapították, hogy lovasvasúttal működtesse Milánó tömegközlekedését; övé volt a Milánó–Monza lóvasút koncessziója is, amelyet Savoyai Umberto herceg avatott fel 1876. július 8-án.
1900-ban a városi tanács közbeszerzést írt ki villamosközlekedésre, amelyet az Edison nyert meg; a S.A.O. a Westinghouse technológiájával a második lett. A via Sirtori-i kocsiszínt, amelyben 280 ló állt, felszámolták, a telket magánszemélyeknek adták el, az épületeket pedig lebontották, kivéve három, egyenként 54 lónak helyet adó istállót, amelyek ma is láthatók a via Sirtori 32. (Roland Berger cég) és 24. szám alatt (Nervesa ruhaüzlet). Megnyitották a via Malpighit, és új épületeket emeltek az utca mentén.
Az épület 1965 óta műemléki védelem alatt áll. A földszinten üzletek és vendéglátóhelyek működnek, a fölötte lévő négy emeleten pedig emeletenként négy lakás található.
Két, egymásra nem merőleges szárnyból áll a via Malpighi és a via Sirtori sarkán; hosszuk 32, illetve 33 méter. Az épület sarka alatt halad el a Roggia Gerenzana nevű csatorna, amely tiszta vizet visz a Martesanából Rogoredóba, hogy a Brivio Sforza grófok mezőgazdasági földjeit öntözze. Egy 20 méteres, még fedetlen szakasza látható a via Spallanzani 10. szám alatti épület (Unes) udvarában. A csatorna vizet adott a S.A.O. istállóinak.
A szerkezet teherhordó téglafalakból áll. A pince és a földszint közötti födém vasbeton.
A homlokzat lábazata szinte teljes egészében a brembatei és trezzói bányákból származó ceppo gentiléből készült, amelyet a vaprio d’addai Corda e Malvestiti cég szállított.
Az első emelet balusztrádjai teljes egészében betonból vannak, a másodikén a sarkok betonból, a középső rész kovácsoltvasból készült, a harmadik emelettől felfelé pedig a balusztrádok teljesen kovácsoltvasból vannak. A gazdag kerámiadísz a homlokzat csaknem egészét, mintegy 170 m²-t borít, és az Bossi építész rajzai alapján, égetett festéssel készült kerámiából áll.
A kerámiára égetett festés technikája abban áll, hogy a már kiégetett és mázazott darabra festenek, majd azt még egyszer kiégetik.
A kerámiákat a Società Ceramica Lombarda „Ing. A. Bertoni & C.” készítette, a festést pedig Pinzauti úr végezte a díszítőelemeken, Umberto Brambilla úr pedig az alakokon.
Az első emeleten telt idomú női alakok láthatók, a többi emeleten virágmotívumok.
A kovácsoltvas díszeket az Arcari e Bellomi cég készítette, amelynek székhelye a corso Magenta 66. szám alatt volt.
A múlt század kilencvenes éveinek végén a bejárati előcsarnok és a lépcsőház hozzáértő restaurálása újra napvilágra hozta a belső díszítést, amely a portásfülkétől kezdve a külső homlokzatok virágmotívumait idézi.