Leírás
Az épület a Szent Ferenc Harmadik Rendjéhez tartozó szerzetesek kolostortemplomaként jött létre; a ferencesek a 16. század első felétől éltek itt. A templom építészete lényegében az, amelyet a ferencesek építtettek Martino Bassi tervei alapján 1590-ben. Ő készítette az oldalsó kapuk felett látható két domborművet is.
A belső tér egyhajós, ión rendű, nyolc egymással összeköttetésben álló oldalkápolnával. A hajó donga boltozatán az Mennybevételt ábrázoló freskó látható, amelyet eredetileg Andrea Pellegrini festett, Ferdinando Porta pedig 1737-ben újrafestett.
A homlokzatot 1896-ban Ernesto Pirovano tervezte újra. Az épületen a 19. és a 20. század fordulóján több átalakítást is végeztek, például helyreállították a szentélyt, és fehér-rózsaszín márvány oltárt emeltek, amely elé egy fa püspöki széket (katedrát) helyeztek. A kolostoregyüttes és a Santa Maria al Paradiso-templom alapkövét 1590. június 27-én tették le Gaspare Visconti püspöksége idején, aki Borromeo Szent Károly utódja volt.
A hajó közepén, a padlóban egy kerek, lyukas kő található. A hagyomány szerint ez szolgált Szent Barnabás keresztjének talapzataként, a milánói keresztény igehirdetés kezdetein.
A követ a Porta Orientale (a mai Velencei kapu) előtti Szent Dionüsziosz-bazilikában találták, és a szervita atyák hozták ide. A templom nyolc kápolnájában több festmény is látható: a pestisbetegeknek az Eucharisztiát szolgáltató „Szent Károly”, amelyet Andrea Portának tulajdonítanak, Giulio Cesare Procaccini „Szent Anna” című műve, a bal oldali kápolnában pedig Francesco Fabbrica „Szent Lucia” képe. Chignolitól egy festmény látható „Az angyalok csodája, akik a szent helyett szántanak” címmel. A három bejárati ajtó felett „Mária születése” és „Mária bemutatása a templomban” látható, amelyeket Giuseppe Leva festőnek tulajdonítanak.
A belső tér egyhajós, ión rendű, nyolc egymással összeköttetésben álló oldalkápolnával. A hajó donga boltozatán az Mennybevételt ábrázoló freskó látható, amelyet eredetileg Andrea Pellegrini festett, Ferdinando Porta pedig 1737-ben újrafestett.
A homlokzatot 1896-ban Ernesto Pirovano tervezte újra. Az épületen a 19. és a 20. század fordulóján több átalakítást is végeztek, például helyreállították a szentélyt, és fehér-rózsaszín márvány oltárt emeltek, amely elé egy fa püspöki széket (katedrát) helyeztek. A kolostoregyüttes és a Santa Maria al Paradiso-templom alapkövét 1590. június 27-én tették le Gaspare Visconti püspöksége idején, aki Borromeo Szent Károly utódja volt.
A hajó közepén, a padlóban egy kerek, lyukas kő található. A hagyomány szerint ez szolgált Szent Barnabás keresztjének talapzataként, a milánói keresztény igehirdetés kezdetein.
A követ a Porta Orientale (a mai Velencei kapu) előtti Szent Dionüsziosz-bazilikában találták, és a szervita atyák hozták ide. A templom nyolc kápolnájában több festmény is látható: a pestisbetegeknek az Eucharisztiát szolgáltató „Szent Károly”, amelyet Andrea Portának tulajdonítanak, Giulio Cesare Procaccini „Szent Anna” című műve, a bal oldali kápolnában pedig Francesco Fabbrica „Szent Lucia” képe. Chignolitól egy festmény látható „Az angyalok csodája, akik a szent helyett szántanak” címmel. A három bejárati ajtó felett „Mária születése” és „Mária bemutatása a templomban” látható, amelyeket Giuseppe Leva festőnek tulajdonítanak.