Leírás
A milánói Cimitero Monumentale egy szabadtéri múzeum: hatalmas, 19. századi temető a központtól alig pár lépésre, tele a milánói családok szobrászati remekű síremlékeivel, amelyeket úgy érdemes bejárni, mint egy galériát.
Egy életnagyságú, sőt kicsit annál is nagyobb bronz Utolsó vacsora: a Campari család, az aperitif dinasztiája kérte a sírjára. A Monumentalén a meglepetés a szabály.
Görög templomok, obeliszkek, sőt egy kicsinyített Traianus-oszlop is akad: a nagy milánói családok, a Falckoktól a Bocconiakig, itt hagyták a nyomukat, neves építészekre és szobrászokra bízva magukat.
Pedig negyedszázadba telt, mire megszületett. Az 1837-es első pályázattól a végleges tervig évekig tartó viták, félúton elhunyt építészek és telekcserék követték egymást.
Végül Carlo Maciachini nyert, olyan stílussal, amely a bizánci, a gótikus és a román elemeket keveri. A temető nagyjából 250 000 négyzetméteren terül el, és egy központi sétány mentén egyes parcellákra (riparto) oszlik.
Az első temetés 1866. november 2-án, halottak napján volt: Gustavo Adolfo Noseda zeneszerzőt helyezték örök nyugalomra. A temető igazából 1867. január 1-jén nyílt meg.
A bejáratnál tervezett templomból a Famedio lett, a híres milánóiak „dicsőségtemploma” neogótikus márvánnyal és téglával. Elsőként Alessandro Manzoni és Carlo Cattaneo kapott itt helyet.
Mellettük nyugszik Salvatore Quasimodo és Carla Fracci. Itt olvasható a városhoz kötődő további nagyok neve is, például Giuseppe Verdié.
Ne hagyd ki a krematóriumi templomot, amely 1876-ból való, és Olaszország első ilyen épülete. Érdemes megnézni Toscanini sírját, Leonardo Bistolfi gyermekként elhunyt fia, Giorgio emlékművét, valamint a zsidó parcellát (Riparto israeliti) a Tizenkét törzset ábrázoló üvegablakokkal.
A Monumentalén nyugszik Herbert Kilpin is, a Milan egyik alapítója, az árkádsor egyik kis fülkéjében. Még olyan nagyiparosok sírjai is megtalálhatók itt, mint a Treccanié és a Bracóé, valamint az 1874-es csontház.
Egy életnagyságú, sőt kicsit annál is nagyobb bronz Utolsó vacsora: a Campari család, az aperitif dinasztiája kérte a sírjára. A Monumentalén a meglepetés a szabály.
Görög templomok, obeliszkek, sőt egy kicsinyített Traianus-oszlop is akad: a nagy milánói családok, a Falckoktól a Bocconiakig, itt hagyták a nyomukat, neves építészekre és szobrászokra bízva magukat.
Pedig negyedszázadba telt, mire megszületett. Az 1837-es első pályázattól a végleges tervig évekig tartó viták, félúton elhunyt építészek és telekcserék követték egymást.
Végül Carlo Maciachini nyert, olyan stílussal, amely a bizánci, a gótikus és a román elemeket keveri. A temető nagyjából 250 000 négyzetméteren terül el, és egy központi sétány mentén egyes parcellákra (riparto) oszlik.
Az első temetés 1866. november 2-án, halottak napján volt: Gustavo Adolfo Noseda zeneszerzőt helyezték örök nyugalomra. A temető igazából 1867. január 1-jén nyílt meg.
A bejáratnál tervezett templomból a Famedio lett, a híres milánóiak „dicsőségtemploma” neogótikus márvánnyal és téglával. Elsőként Alessandro Manzoni és Carlo Cattaneo kapott itt helyet.
Mellettük nyugszik Salvatore Quasimodo és Carla Fracci. Itt olvasható a városhoz kötődő további nagyok neve is, például Giuseppe Verdié.
Ne hagyd ki a krematóriumi templomot, amely 1876-ból való, és Olaszország első ilyen épülete. Érdemes megnézni Toscanini sírját, Leonardo Bistolfi gyermekként elhunyt fia, Giorgio emlékművét, valamint a zsidó parcellát (Riparto israeliti) a Tizenkét törzset ábrázoló üvegablakokkal.
A Monumentalén nyugszik Herbert Kilpin is, a Milan egyik alapítója, az árkádsor egyik kis fülkéjében. Még olyan nagyiparosok sírjai is megtalálhatók itt, mint a Treccanié és a Bracóé, valamint az 1874-es csontház.