Leírás
A Museo Teatrale alla Scala Milánó operamúzeuma a Casino Ricordiban, a La Scala melletti palotában. Tizennégy teremnyi portré, régi hangszer, díszlettervvázlat és festmény mesél az opera és a színház két évszázadáról.
A kiállítás arcokból áll: zeneszerzők, karmesterek és énekesek mellszobrai és portréi sorakoznak benne. Itt látható két primadonna, Maria Malibran és Giuditta Pasta képmása, Verdi portréja, valamint Nicola Tacchinardi Canova faragta mellszobra.
A hangszerek között megtalálod Franz Liszt zongoráját, egy Steinwayt, és Francesco Guaracino egyik tizenhetedik századi virginálját, amely tetőtől talpig díszített. A billentyűzet felett figyelmeztetés áll: „Járatlan kéz, ne érj hozzám!”
Néhány festmény a régi Scalát mutatja be. Angelo Inganni egyik képe 1852-ben ábrázolja, amikor a bejáratot még közrefogták az épületek, az előtte álló teret pedig még nem nyitották meg. Itt vannak továbbá a capodimontei, doccia-i és meisseni porcelánok commedia dell'arte-maszkokkal.
Párizs, 1911: elárverezik Giulio Sambon antikvárius színházi gyűjteményét. A lehetséges vevők között ott van az amerikai milliárdos, J.P. Morgan is. Milánónak egy hete van, hogy megakadályozza, hogy ezek a kincsek Amerikába kerüljenek.
Sürgősségi bizottság alakul: a város, a kormány és ötven polgár, akik fejenként 5000 lírát fizetnek be, ami jelentős összeg. Levelek, táviratok és párizsi utak után az ár 700 000 líráról 450 000-re csökken. A gyűjtemény pedig Milánóba érkezik.
A múzeum, amelyet többek között Arrigo Boito szorgalmazott, 1913. március 8-án nyílt meg. Eleinte általában a színjátszásról szólt az ókortól kezdve, a La Scalához fűződő kapcsolat nélkül. Adományok és vásárlások révén a színház emlékezetévé vált. A háború után Fernanda Wittgens rendezte át újra.
A „Livia Simoni” könyvtárhoz és a levéltárhoz Verdi, Rossini, Puccini és Donizetti kéziratai tartoznak, köztük a Requiem és a Tancredi. A múzeum őrzi Domenico Barbaja portréját is, aki Rossini impresszáriója volt, és akinek a barbagliatát, a kakaós finomságot köszönhetjük.
A kiállítás arcokból áll: zeneszerzők, karmesterek és énekesek mellszobrai és portréi sorakoznak benne. Itt látható két primadonna, Maria Malibran és Giuditta Pasta képmása, Verdi portréja, valamint Nicola Tacchinardi Canova faragta mellszobra.
A hangszerek között megtalálod Franz Liszt zongoráját, egy Steinwayt, és Francesco Guaracino egyik tizenhetedik századi virginálját, amely tetőtől talpig díszített. A billentyűzet felett figyelmeztetés áll: „Járatlan kéz, ne érj hozzám!”
Néhány festmény a régi Scalát mutatja be. Angelo Inganni egyik képe 1852-ben ábrázolja, amikor a bejáratot még közrefogták az épületek, az előtte álló teret pedig még nem nyitották meg. Itt vannak továbbá a capodimontei, doccia-i és meisseni porcelánok commedia dell'arte-maszkokkal.
Párizs, 1911: elárverezik Giulio Sambon antikvárius színházi gyűjteményét. A lehetséges vevők között ott van az amerikai milliárdos, J.P. Morgan is. Milánónak egy hete van, hogy megakadályozza, hogy ezek a kincsek Amerikába kerüljenek.
Sürgősségi bizottság alakul: a város, a kormány és ötven polgár, akik fejenként 5000 lírát fizetnek be, ami jelentős összeg. Levelek, táviratok és párizsi utak után az ár 700 000 líráról 450 000-re csökken. A gyűjtemény pedig Milánóba érkezik.
A múzeum, amelyet többek között Arrigo Boito szorgalmazott, 1913. március 8-án nyílt meg. Eleinte általában a színjátszásról szólt az ókortól kezdve, a La Scalához fűződő kapcsolat nélkül. Adományok és vásárlások révén a színház emlékezetévé vált. A háború után Fernanda Wittgens rendezte át újra.
A „Livia Simoni” könyvtárhoz és a levéltárhoz Verdi, Rossini, Puccini és Donizetti kéziratai tartoznak, köztük a Requiem és a Tancredi. A múzeum őrzi Domenico Barbaja portréját is, aki Rossini impresszáriója volt, és akinek a barbagliatát, a kakaós finomságot köszönhetjük.