Leírás
A Giuseppe Meazza stadion, amelyet mindenki csak San Sirónak hív, az AC Milan és az Inter otthona, a Milánó központjától nyugatra fekvő, azonos nevű negyedben. „A futball Scalájának” is nevezik, és ez Olaszország legnagyobb befogadóképességű stadionja.
1926. szeptember 19-én avatták fel egy barátságos városi derbivel, amelyet az Inter 6–3-ra nyert a Milan ellen. A stadion a Milan elnökének, Piero Pirellinek az ötlete volt, tervezője pedig Ulisse Stacchini, a milánói Központi pályaudvar (Stazione Centrale) építésze.
A San Siro nevet Anteo Carapezzi, egykori kerékpáros és Milan-vezető választotta. 1935-ben a stadion a városé lett, 1947 óta pedig a fekete-kék városi rivális is itt játszik: addig az Inter az Arena Civicában szerepelt.
A mai forma rétegről rétegre épült fel. Az 1950-es években készült el a második gyűrű, egyetlen egybefüggő lelátó a régi fölött, így a befogadóképesség csaknem százezer főre nőtt. Az 1990-es világbajnokságra került rá a harmadik gyűrű.
A harmadik gyűrű 11 hengeres tornyon nyugszik, amelyek egyben külső csigavonalú feljárók is: messziről ezekről ismered fel a stadiont. Közülük a négy sarokban álló tartja az acélgerendás tetőszerkezetet.
1980 óta viseli Giuseppe Meazza nevét, aki 1934-ben és 1938-ban világbajnok lett, milánói volt, és mindkét csapatban játszott. A szurkolóknak azonban továbbra is San Siro marad.
Ki ne hagyd az Inter és a Milan múzeumát, amely 1996-ban nyílt meg a stadion belsejében: újságcikkek, trófeák, meccsmezek és a két klub emléktárgyai a kezdetektől napjainkig.
San Siro azonban nem csak a fociról szól. Négy BEK- és Bajnokok Ligája-döntőnek, az 1934-es világbajnokság egyik elődöntőjének és a 2026-os téli olimpia megnyitóünnepségének is otthont adott.
1980 óta a nagy nyári koncertek színpada is: fellépett itt Bob Marley, a Rolling Stones, Michael Jackson, Bob Dylan és Bruce Springsteen. 2009-ben itt rendezték az Olaszország–Új-Zéland rögbimérkőzést, több mint 81 000 néző előtt.
1926. szeptember 19-én avatták fel egy barátságos városi derbivel, amelyet az Inter 6–3-ra nyert a Milan ellen. A stadion a Milan elnökének, Piero Pirellinek az ötlete volt, tervezője pedig Ulisse Stacchini, a milánói Központi pályaudvar (Stazione Centrale) építésze.
A San Siro nevet Anteo Carapezzi, egykori kerékpáros és Milan-vezető választotta. 1935-ben a stadion a városé lett, 1947 óta pedig a fekete-kék városi rivális is itt játszik: addig az Inter az Arena Civicában szerepelt.
A mai forma rétegről rétegre épült fel. Az 1950-es években készült el a második gyűrű, egyetlen egybefüggő lelátó a régi fölött, így a befogadóképesség csaknem százezer főre nőtt. Az 1990-es világbajnokságra került rá a harmadik gyűrű.
A harmadik gyűrű 11 hengeres tornyon nyugszik, amelyek egyben külső csigavonalú feljárók is: messziről ezekről ismered fel a stadiont. Közülük a négy sarokban álló tartja az acélgerendás tetőszerkezetet.
1980 óta viseli Giuseppe Meazza nevét, aki 1934-ben és 1938-ban világbajnok lett, milánói volt, és mindkét csapatban játszott. A szurkolóknak azonban továbbra is San Siro marad.
Ki ne hagyd az Inter és a Milan múzeumát, amely 1996-ban nyílt meg a stadion belsejében: újságcikkek, trófeák, meccsmezek és a két klub emléktárgyai a kezdetektől napjainkig.
San Siro azonban nem csak a fociról szól. Négy BEK- és Bajnokok Ligája-döntőnek, az 1934-es világbajnokság egyik elődöntőjének és a 2026-os téli olimpia megnyitóünnepségének is otthont adott.
1980 óta a nagy nyári koncertek színpada is: fellépett itt Bob Marley, a Rolling Stones, Michael Jackson, Bob Dylan és Bruce Springsteen. 2009-ben itt rendezték az Olaszország–Új-Zéland rögbimérkőzést, több mint 81 000 néző előtt.