Leírás
A Királyi palota (Palazzo Reale) a dóm homlokzatától jobbra álló nagy épület, ahol évszázadokon át Milánót kormányozták. Ma a város egyik legfontosabb kiállítóhelye: neoklasszicista termeiben művészeti, dizájn- és divatkiállításokat rendeznek, Monet-tól Picassóig.
A város kormányzata a középkortól itt székelt: a Viscontiak, a Sforzák, a spanyol és az osztrák kormányzók, majd Napóleon, aki Eugène alkirály palotájává tette, végül a Savoyaiak. 1919 óta a palota az állam tulajdona.
Neoklasszicista arculatát Giuseppe Piermarininek köszönheti, aki a La Scala építésze is volt, és az 1770-es években újította fel. Díszlépcsője még ma is megidézi az udvari ünnepségek hangulatát.
A legfontosabb helyiség a Karyatidák terme (Sala delle Cariatidi) az emeleti díszszinten: 46 méter hosszú és 17 méter széles bálterem, amely Gaetano Callani karyatidáiról kapta a nevét. Ez a legjelentősebb terem, amely túlélte az 1943-as bombázásokat.
Ne hagyd ki a Mária Terézia-kori és a neoklasszicista termeket sem, ahol az eredeti berendezési tárgyakat állították vissza, valamint az Appartamento di Riserva szobáit, amelyek megmutatják, hogyan élt a Habsburg-udvar 1837-ben.
1953-ban Picasso ide hozta a Guernicát, a bombák elleni festményt, és éppen a Karyatidák termében függesztették ki, amelyen még ott voltak a háború nyomai. A legrosszabbat azonban nem a bombák okozták: 1943 után a tető évekig nyitva maradt az ég felé.
A palotát szoros szál fűzi a La Scalához is. Itt állt az udvari színház, és 1771-ben a Királyi palotában mutatták be a fiatal Mozart „Ascanio in Alba” című operáját. Amikor 1776-ban a színház leégett, úgy döntöttek, hogy máshol építik újjá: így született meg a La Scala.
A palota egyben egy kulturális központ középpontja is a Rotonda della Besanával, a Palazzo della Ragionéval és az Arengarióval, amelyben a Museo del Novecento működik: festészeti, szobrászati, divat- és dizájnkiállítások, köztük a futurizmus századik évfordulójára rendezett 2009-es tárlat.
A város kormányzata a középkortól itt székelt: a Viscontiak, a Sforzák, a spanyol és az osztrák kormányzók, majd Napóleon, aki Eugène alkirály palotájává tette, végül a Savoyaiak. 1919 óta a palota az állam tulajdona.
Neoklasszicista arculatát Giuseppe Piermarininek köszönheti, aki a La Scala építésze is volt, és az 1770-es években újította fel. Díszlépcsője még ma is megidézi az udvari ünnepségek hangulatát.
A legfontosabb helyiség a Karyatidák terme (Sala delle Cariatidi) az emeleti díszszinten: 46 méter hosszú és 17 méter széles bálterem, amely Gaetano Callani karyatidáiról kapta a nevét. Ez a legjelentősebb terem, amely túlélte az 1943-as bombázásokat.
Ne hagyd ki a Mária Terézia-kori és a neoklasszicista termeket sem, ahol az eredeti berendezési tárgyakat állították vissza, valamint az Appartamento di Riserva szobáit, amelyek megmutatják, hogyan élt a Habsburg-udvar 1837-ben.
1953-ban Picasso ide hozta a Guernicát, a bombák elleni festményt, és éppen a Karyatidák termében függesztették ki, amelyen még ott voltak a háború nyomai. A legrosszabbat azonban nem a bombák okozták: 1943 után a tető évekig nyitva maradt az ég felé.
A palotát szoros szál fűzi a La Scalához is. Itt állt az udvari színház, és 1771-ben a Királyi palotában mutatták be a fiatal Mozart „Ascanio in Alba” című operáját. Amikor 1776-ban a színház leégett, úgy döntöttek, hogy máshol építik újjá: így született meg a La Scala.
A palota egyben egy kulturális központ középpontja is a Rotonda della Besanával, a Palazzo della Ragionéval és az Arengarióval, amelyben a Museo del Novecento működik: festészeti, szobrászati, divat- és dizájnkiállítások, köztük a futurizmus századik évfordulójára rendezett 2009-es tárlat.