Leírás
A Porta Ticinese Milánó hat nagy kapujának egyike, amelyet az időközben eltűnt spanyol bástyafalakon nyitottak. A Piazza XXIV Maggio közepén áll, ott, ahol a Corso di Porta Ticinese találkozik a Darsenával és a Navigli csatornákkal; ékessége Luigi Cagnola neoklasszicista oszlopsora és két vámház.
A milánóiak Porta Ciccának hívták, a spanyol „chica” szóból, amely kicsit jelent. Valóban ez volt a város legkisebb kapuja. Mai oszlopos változata azonban egyáltalán nem kicsi: a név régebbi, mint maga a kapu.
A név a XVI. századi spanyol bástyákig nyúlik vissza. Ugyanezen a tengelyen, a belváros felé korábban már állt egy római és egy középkori kapu is, mindegyik a paviai út mentén.
A ma látható kaput Luigi Cagnola tervezte, 1802 és 1814 között épült neoklasszicista stílusban, és Milánó egyik legszebb példája ennek az ízlésnek. Néhány évig Porta Marengónak hívták, Napóleon győzelmének tiszteletére.
Aztán Napóleon bukott. 1815-ben, a háborúk végeztével új latin feliratot véstek rá: „a népeket felszabadító békének”.
A kapunak volt egy kevésbé ünnepélyes célja is: a spanyol falakon kívül, egy árok fölött áll, hogy a városba érkezőket vám fizetésére kényszerítse.
Ne hagyd ki az oszlopokat és Cagnola két vámházát, érdemes őket nyugodtan megnézni, valamint a kapu mellett a Vörös tölgyet, Lombardia egyik monumentális fáját, amelyet a nagy háború elesettjeinek emlékére ültettek.
Két milánói hagyomány ma is erre vezet: a Háromkirályok menete vízkeresztkor, amely a Sant'Eustorgio-bazilikához tart, valamint minden új érsek bevonulása a városba.
Ha a korzón felfelé indulsz a belváros felé, eléd kerül a középkori kapu, a Colonne di San Lorenzo és a Carrobbio, ahol a római kapu állt a Via Ticinensisen, a Paviába vezető úton. A közeli Corso San Gottardót a helyi nyelvjárásban a „sajtkészítők negyedének” hívták a sok tejüzem miatt.
A milánóiak Porta Ciccának hívták, a spanyol „chica” szóból, amely kicsit jelent. Valóban ez volt a város legkisebb kapuja. Mai oszlopos változata azonban egyáltalán nem kicsi: a név régebbi, mint maga a kapu.
A név a XVI. századi spanyol bástyákig nyúlik vissza. Ugyanezen a tengelyen, a belváros felé korábban már állt egy római és egy középkori kapu is, mindegyik a paviai út mentén.
A ma látható kaput Luigi Cagnola tervezte, 1802 és 1814 között épült neoklasszicista stílusban, és Milánó egyik legszebb példája ennek az ízlésnek. Néhány évig Porta Marengónak hívták, Napóleon győzelmének tiszteletére.
Aztán Napóleon bukott. 1815-ben, a háborúk végeztével új latin feliratot véstek rá: „a népeket felszabadító békének”.
A kapunak volt egy kevésbé ünnepélyes célja is: a spanyol falakon kívül, egy árok fölött áll, hogy a városba érkezőket vám fizetésére kényszerítse.
Ne hagyd ki az oszlopokat és Cagnola két vámházát, érdemes őket nyugodtan megnézni, valamint a kapu mellett a Vörös tölgyet, Lombardia egyik monumentális fáját, amelyet a nagy háború elesettjeinek emlékére ültettek.
Két milánói hagyomány ma is erre vezet: a Háromkirályok menete vízkeresztkor, amely a Sant'Eustorgio-bazilikához tart, valamint minden új érsek bevonulása a városba.
Ha a korzón felfelé indulsz a belváros felé, eléd kerül a középkori kapu, a Colonne di San Lorenzo és a Carrobbio, ahol a római kapu állt a Via Ticinensisen, a Paviába vezető úton. A közeli Corso San Gottardót a helyi nyelvjárásban a „sajtkészítők negyedének” hívták a sok tejüzem miatt.