Leírás
Milánóban vannak félreeső zugok, amelyek váratlan csodákat rejtenek. A Lavandai sikátor egy kis nosztalgiával idézi meg a város kissé romantikus arcát. A Naviglio Grande mentén, a Porta Ticinese-i Darsena közelében álló történelmi sikátor egy régi, ma is meglévő mosóházról kapta a nevét, ahol sok asszony egészen az 1950-es évekig a milánóiak szennyesét mosta.
A keskeny utcák, a Navigli, valamint a különböző stílusú, korú és funkciójú helyiségek egyedivé és különösen varázslatossá teszik a város e részét.
Ma a régi vegyeskereskedés helyén, ahol szappant és hipót árultak a mosóházban dolgozó asszonyoknak, egy tipikus étterem működik, amely a kandallókkal és a kazettás mennyezetekkel érintetlenül megőrizte a hely hangulatát. A sikátor a mosókról (férfiakról), és nem a mosónőkről kapta a nevét, mert a 19. században a mosást férfiak végezték, akik valódi egyesületbe szerveződtek.
A milánói mosók testvérisége valóban 1700-ra nyúlik vissza. Védőszentjük Páduai Szent Antal, akinek oltárt szenteltek a Santa Maria delle Grazie al Naviglio templomban, amely nagyjából 100 méterre van a Lavandai sikátortól, az Alzaia Naviglio Grande mentén.
A Lavandai sikátor 6. szám alatt ezenkívül egy 1900-as évek eleji centrifuga is látható, abból az időből, amikor még nem léteztek mosógépek.
A kis patakot (milánói nyelvjárásban „el fossett”) a Naviglio Grande vize táplálja. Egykor a mosónők vödörrel, szappannal, kefékkel és hipóval felszerelkezve térdeltek a fából készült „brellinen”, és a sikátorban ma is látható kőpadokon dörzsölték a ruhákat. A mosónők által használt mosószer az úgynevezett „palton” volt, hamuból, szappanból és szódából készült félig sűrű massza.
A hely hangulata sok írót és a régi Milánó történetével foglalkozó szerzőt megihletett, valamint költőket is, akik verset szenteltek az ókori Milánó e szegletének. Mindenekelőtt érdemes megemlíteni Luigi Cazzetta „Vicol di Lavandée” című költeményét, amellyel 1964-ben elnyerte a Carlo Porta-díjat, és akinek emlékére a piazzale Gorini kertjeit elnevezték.
A keskeny utcák, a Navigli, valamint a különböző stílusú, korú és funkciójú helyiségek egyedivé és különösen varázslatossá teszik a város e részét.
Ma a régi vegyeskereskedés helyén, ahol szappant és hipót árultak a mosóházban dolgozó asszonyoknak, egy tipikus étterem működik, amely a kandallókkal és a kazettás mennyezetekkel érintetlenül megőrizte a hely hangulatát. A sikátor a mosókról (férfiakról), és nem a mosónőkről kapta a nevét, mert a 19. században a mosást férfiak végezték, akik valódi egyesületbe szerveződtek.
A milánói mosók testvérisége valóban 1700-ra nyúlik vissza. Védőszentjük Páduai Szent Antal, akinek oltárt szenteltek a Santa Maria delle Grazie al Naviglio templomban, amely nagyjából 100 méterre van a Lavandai sikátortól, az Alzaia Naviglio Grande mentén.
A Lavandai sikátor 6. szám alatt ezenkívül egy 1900-as évek eleji centrifuga is látható, abból az időből, amikor még nem léteztek mosógépek.
A kis patakot (milánói nyelvjárásban „el fossett”) a Naviglio Grande vize táplálja. Egykor a mosónők vödörrel, szappannal, kefékkel és hipóval felszerelkezve térdeltek a fából készült „brellinen”, és a sikátorban ma is látható kőpadokon dörzsölték a ruhákat. A mosónők által használt mosószer az úgynevezett „palton” volt, hamuból, szappanból és szódából készült félig sűrű massza.
A hely hangulata sok írót és a régi Milánó történetével foglalkozó szerzőt megihletett, valamint költőket is, akik verset szenteltek az ókori Milánó e szegletének. Mindenekelőtt érdemes megemlíteni Luigi Cazzetta „Vicol di Lavandée” című költeményét, amellyel 1964-ben elnyerte a Carlo Porta-díjat, és akinek emlékére a piazzale Gorini kertjeit elnevezték.